12.rész:Ébredés

Leon szemszöge*

Eljött a reggel is és Violetta még mindig nem nyitotta ki csillogó szemeit. Én még jobban szorítottam gyönge és mozdulatlan kezét majd ránéztem és elkezdtem hozzá beszélni.

-Vilu! Vilu kelj fel! Kérlek!-mondtam szomorú hangon és kicsit megkocogtattam a vállát.

Ő még mindig mozdulatlanul  feküdt ugyan abban a pozícióban. Éreztem ,hogy szemem könnyekkel gyöngyöződik tele és azok legördülnek arcomon. Arcom tenyerembe temettem és megtöröltem szemeimet.

-Leon! Hol vagyok?-szólalt meg egy lágy hang ami kiköpött olyan volt mint Violettá-é.

Tenyereimet elemeltem egy gyors mozdulattal arcomból, és ő volt az. Számat mosolyra húztam

és bele temettem magamat nagy gesztenye barna szemeibe.

Violetta szemszöge*

A sötétségből világosság tárult szemeim elé, de más volt a helyszín. Lila falak helyett itt fehérek voltak. Nem volt hatalmas ablak rajta, és a képeim sem voltak rajta. Fehér ajtó helyett egy barna terpeszkedett a szoba elején. Ezek után ismertem fel a helyet ez egy kórházi szoba. A bal karomban erős fájdalmat éreztem ezért tekintetem rá irányítottam. Hát persze,hogy fáj egy kanul ékeskedett benne.

-Leon, elmondanád mit keresek én itt a kórházban!-néztem rá kérdően.

-Hát mire emlékszel?-kérdezte mosolyogva.

-Arra ,hogy elájultam a szobámban!-válaszoltam neki gyorsan, szinte elhadarva.

-Pillanat szólok az orvosnak!-állt fel majd kisétált a szobából. Szuper, az egyetlen ember aki eltudná mondani mit keresek én itt az az orvos és aki most sétált ki az ajtón.

-Szerbusz Violetta!-jött be mosolyogva az orvosom Dr. Walastro.

-Jó napot!-köszöntem vissza és próbáltam leplezni bizonytalanságomat előttük, mivel még mindig nem értem ,hogy miért vagyok itt.

-Nos hát, egy alergiás roham miatt kerültél ide! Ez a fiatal ember rohant be veled az épületbe!-mutatott Leonra a doki, mire ő elmosolyodott majd rám nézett.

-Ma este kiszedjük a kan-ült a kezéből és most megkapja az utolsó adag gyógyszer!-folytatta az orvos majd besétált egy nővér az ajtón akinek ha jól láttam a név tábláját az a neve ,hogy Florencia. Oda adott Dr. Walastronak egy injekciós tűt mire ő   a kanülbe helyezte és bele fecskendezte azt az egész löttyöt. Szegény Leon kezét úgy megszorítottam mivel ott ült mellettem és nagyon fájt. Rosszabb mintha kanül nélkül adnák be. Mikor véget ért az olyan volt mintha ezer követ levennének a vállamról.Maga a megtestesült szabadság.

-Viszlát! Este majd jövünk!-mentek ki az ajtón csak Leon maradt bent.

-Készülj mindjárt jönnek a srácok!-mondta mosolyogva,mire nekem kitágult a szemem és úgy néztem rá.